Látnivalók

Magyarország, Zirc:

A római katolikus templom. 1744-1761 között épült. Homlokzati tornyos, szentélye egyenes záródású. Belsejének legfőbb értéke a főoltáron levő szép barokk Pieta-szobor. A templom északi oldala mellett tárták fel a helység XII. századi templomának és a királyi szálláshelynek a maradványait. Ezek ma romkertként, a temetőben találhatók.

A cisztercita templom. 1132-1752 között épült, tervezője és a munkálatok vezetője Kayr Mátyás és Witwer Márton Athanáz volt. A nyugati- 45m magas - toronypárt 1854-ben emelték. A templom pompás belső berendezése is zömmel a XVIII. századból származik, mint például a remek szószék és a szentély díszesen faragott stallumai. A tölgyfából faragott, szobrokkal díszített főoltár képét A. Maulbertsch festette, s szintén tőle származik a hajó déli oldalán levő oltár képe.

A cisztercita kolostor épülete a templomhoz csatlakozik. Két udvar köré szerveződő szárnyai több periódusban épültek 1732 és 1854 között. Legrégibb része a templom melletti négyszögletes alaprajzú szárny, legutoljára pedig a klasszicista nyugati homlokzat készült el. Ezen van a főbejárat, amelyet árkádokkal kiugratott középrizalit hangsúlyoz és háromszögletű oromzat zár Ie. Az épületben több intézmény működik. A Természettudományi Múzeum geológiai, növénytani és állattani gyűjteménye mellett helytörténeti és néprajzi emlékeket is bemutat. A Reguly Antal Könyvtár alapját a XVIII. században idetelepülő cisztercita szerzetesek könyvei képezik. Azóta a különböző egyházi és világi mecénások jóvoltából folyamatosan gyarapszik ma közel 60000 darabból álló, védett gyűjteménye. Az öt helyiségben elhelyezett könyvtár nagy termének intarziás padlózata, asztala és szekrényei 1853-1857 között készültek; Wild Mihály zirci asztalosmester munkái.

Az arborétum. Helyén egykor vadaskert volt. A halastó, amelyet a Cuha-patak táplál, már a XV. században létezett, mellette fejlődött ki 1737-től kezdve az apátság botanikus kertje. A közel 20 hektáros arborétumban, amely ma védett terület, a fafajták gazdag változata él együtt.

A középkori pillérköteg, amely az arborétum fala mellett - eredeti helyén - áll, az 1180-as években épült első apátsági templom maradványa. Rajta ma Szent Imre herceg 1749-ben készült barokk szobra látható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Külföldi és Belföldi szállások
Szállás ajánlás: itt