Látnivalók

Magyarország, Nagykunság:

Az Alföld közepén, a Tiszántúlon, Szolnok megye keleti területén találjuk. Nevét a XIII. században hazánkba beköltöző és megtelepedő kun népről kapta. A kunok állataikkal barangoló, nomád népként érkeztek a feudális magyar állam területére. Királyi szolgálatba állva kiváltságokat szereztek, betagozódtak a rendi társadalomba. A régiek Hatkunság néven is emlegették, miután a török idők alatt elnéptelenedett tájon csak hatba költöztek vissza a lakói. Ezek: Kunhegyes, Kunmadaras, Karcag, Kisújszállás, Túrkeve és Kunszentmárton. Ez utóbbinak a lakosai a Jászságból költöztek a Körös folyó mellé.
Gazdasági életének az alapját évszázadokon keresztül az állattartás adta. Kiterjedt pusztáin nagy létszámú állatállomány nevelkedett. Az ármentesítések és lecsapolási munkálatok megváltoztatták a tájat. A szárazzá vált határokat szántóföldi művelés alá vették. Kiterjedt tanyavilág jellemezte a Nagykunságot. 1702-1745 között földesúri fennhatóság alá került, melyből önmagát váltotta ki. Ez a híres redempció, aminek eredményeképpen - a Kiskunsággal és a Jászsággal együtt, összefoglaló nevükön a Hármaskerület - visszaszerezte a régi kiváltságát, és elindulhatott a szabad paraszti fejlődés útján. Kiváltsága 1876-ban szűnt meg, ettől kezdve Jász – Nagykun - Szolnok vármegye része lett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Külföldi és Belföldi szállások
Szállás ajánlás: itt