Magyarországi látnivalók: Siófok

Zuhanyozó nő szobor (a vasútállomásnál) Martsa István alkotása.

Római katolikus templom (Fő u.). 1739-ben emelték, eredetileg barokk stílusban. A XX. század első évtizedében végrehajtott átépítés során elvesztette barokk jellegét s neoromán és neogót stíluselemeket mutató külsőt kapott.

Mártírok emlékműve (a római katolikus templom melletti parkban). Megyeri Barnabás munkája az 1919-ben kivégzettek emlékét hirdeti.

Víztorony (Szabadság tér). Siófok jellegzetes városképi eleme. 45 m magas, 1912-ben építették.

Hősi emlékmű (Szabadság tér). Az első világháborúban elesettek emlékműve Székely Károly alkotása.

Könyvtár (Fő tér). A pirogránit burkolatú épületet 1979-ban emelték. Színháztermében rendszeresen tartanak előadásokat, az épületben gyakran rendeznek képzőművészeti kiállításokat.

Beszédes József Vízgazdálkodási Múzeum (Sió u. 2.). Beszédes József (1789-1852) a reformkori vízszabályozások - többek között a Balaton és a Sió szabályozásának - vezető mérnöke volt. A múzeumban a balatoni hajózást és halászatot bemutató állandó tárlat, valamint változó kiállítások láthatók. Az épület falán Lukács Károlynak (1882-1954), a kiváló Balaton-kutatónak, a múzeum megalapítójának emléktáblája. A múzeum előtt Beszédes József mellszobra látható, Vigh Tamás alkotása.

Volt Fogas Szálloda (Főu. 43.). Udvari épülete a XVIII. századból származik; barokk, műemlék jellegű épület.

Kálmán Imre Múzeum (Kálmán Imre sétány 5.). Itt született Kálmán Imre (1882-1953), a világhírű operettszerző. A ház falán emléktábla. Az épületben a zeneszerzőre emlékeztető kiállítás.

Ásványmúzeum (Kálmán Imre sétány). Az ország legnagyobb alapterületű kiállítása, ahol a Kárpát –medence ásványait tekinthetjük meg.

Elmúlt idők (Les temps perdus) szobor (az új kórház és rendelőintézet parkjában). A háromalakos kompozíció Varga Imre alkotása.

Sió-zsilip (a Sió-csatorna kezdeténél). A balatoni vízgazdálkodás kulcsfontosságú létesítménye. A mai szabályozózsilip és a 82m hosszú, 12,5 m széles, 4 m mély kamrazsilip egyrészt a Balaton vízmagasságát szabályozza, másrészt lehetővé teszi a hajóközlekedést a Balaton és a Duna között.

Viharjelző obszervatórium. 12 m magas, üvegfalú, gomba alakú torony. Az itt folyó tudományos munka részben a Balaton környékének általános éghajlati kutatására irányul, részben innen irányítják a balatoni viharjelző szolgálatot.

Uránia-szobor (a viharjelző obszervatórium udvarán). A fekvő görög nőt ábrázoló szobor Borsos Miklós alkotása.

Villa (Mártírok u. 4.). A ház falán emléktábla jelzi, hogy itt töltötte1904-ben utolsó nyarát Jókai Mór.

Villa (Mártírok u. 13.). A ház falán emléktábla hirdeti, hogy Krúdy Gyula 1913 és 1918 között több ízben, e házban nyaraIt.

Villa (Battnyány u.). Zichy Mihály lakott az épületben.

Villa (Batthyány u. 52.). Emléktábla jelöli, hogy Karinthy Frigyes több nyarat töltött a házban, s itt halt meg 1938-ban.

Merengő lány-szobor (Millennium park). Ligeti Erika munkája.

Kálmán Imre szobra (Millennium park). A fehér mészkő mellszobor Meszes Tóth Gyula műve.

Mártírsirató-szobor (Millennium park). Az 1919-ben kivégzettek emlékét hirdető, vörös márványtömbön elhelyezett kétalakos kompozíció Bors István alkotása.

Kikötő és hajóállomás. Mai formáját 1928-1930-ban alakították ki. A kikötő területén hajójavító is működik. Itt van a balatoni hajópark téli kikötője.

Balatoni sellő-szobor (a móló bejáratánál). Vilt Tibor alkotása.

Halászok-szobor (a Balaton Szálló mellett). Somogyi József műve.

A Napóra szoborkompozíció (a strandon) Bartha Lajos munkája, haraszti műkőből.

Gém szoborkompozíció (a motel közelében). A vízmedencével díszített alkotás Bolgár Judit munkája, műkőből készült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Külföldi és Belföldi szállások
Szállás ajánlás: itt