Szállások.blogspot látnivalók, információk.
Magyarország, Pécs:
Olimpia étterem. A brüsszeli világkiállítás magyar pavilonjának mintájára épült. Nevét onnan kapta, hogy a római olimpia idején adták át.
Kőrösi Csoma Sándor szobra. A nagy magyar utazót jakháton ábrázolja. A szobor készítője Antal Károly.
Anya gyermekével szobor. Kisfaludi Strobl Zsigmond műve.
Idrisz baba türbéje. A nyolcszögű mohamedán sírkápolnának csúcsíves bejárata és kör alakú ablakai vannak. Alacsony kupolája darázskőből van. A türbét 1591-ben építették terméskőből. Először törők sírkápolna volt, később pestiskápolna, majd puskaporos toronnyá alakították át. Idrisz baba tőrök szent ember és jós volt, akitől a pasák a nagyobb hadjáratok előtt megtudakolták sorsukat. A nagy hírű jóst itt temették el, sírja a törökök valóságos zarándokhelye lett.
Pálos templom. 1938-ban épült terméskőből, Weichinger Károly tervei szerint. Különálló tornyát árkádsor köti össze a templommal.
Mária-szobor (a pálos templom előtt). A pirogránit szobor Sinkó András alkotása.
Mecsek-kapu. Terméskőből rakott jellegzetes építmény.
Francia emlékmű. A kőobeliszket 1908-ban avatták fel. A gúla alakú pirogránit emlékművet a párizsi világkiállítás előtt Zsolnay Vilmos állíttatta a napóleoni háború idején Pécsre került és itt elhunyt francia katonák emlékére.
Állatkert. Terméskőből emelt kapun át jutunk az állatkertbe. Gondozott sétautakon járva szinte természetes környezetben figyelhetjük meg az állatokat.
Vidám Park. A sétautak mellett sokféle játék, szórakozási lehetőség, erő-és ügyességi próba várja a látogatókat.
Televízió-torony (Misina-tető). A 176 m magas torony a város minden helyéről jól látható. A torony mellett étterem található. Az eszpresszó feletti erkélyről nagyszerű kilátás nyílik a városra és a Mecsek-hegységre.
Tettyei romok. Szathmáry György pécsi püspök 1510 körül épített reneszánsz nyári palotájának romjai. Az épület a török uralom alatt derviskolostor volt.
Havi-hegyi kápolna (Havi-hegy). A 250 m magasan álló fehér falu kis templom Pécs jellegzetes városképi eleme. Az eredeti kápolnát 1693-ban fogadalomból építették egy súlyos pestisjárvány elmúlta alkalmából. 1710-ben bővítették. Az egyhajós dongaboltozatos, orgonakarzatos templom berendezését 1780-ban tűzvész pusztította el. Az újjáépítés alkalmával készült a jelenleg látható, copf stílusú oltár.
Feszület (a Havi-hegyi kápolna előtt). A horganyból készült, barokk ízlésű feszület Kiss György műve.
Feszület (a Havi-hegyi kápolnához vezető út mellett). A meghökkentő felfogású, újszerűen megformált korpusz - melyet egy korábban itt állt barokk feszület helyén állítottak fel - Rétfalvi Sándor alkotása.
Szállások.blogspot ajánlata: Budapest >Hotel Menthol
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése